Sziasztok! :)
„Az a tény, hogy az anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. … Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként.” /Kosztolányi Dezső/
Jelentem, élek és virulok :) Az idézet csak megtetszett :)
Nem hiszem el, hogy mennyire szalad az idő! Gondoltam, ideje egy kis életjelet adni magamról, bár túl sok minden nem történik. Mármint persze történik, de mindent leírni... huhh, nem tudom hány órámba tellene :D
Szóval ott tartottam, hogy visszajöttem és az első hónap le is telt.
A hétköznapok a szokásosak, reggel iskola-bölcsi, aztán haza. Kis szabadidő, majd felvenni a lányokat és playdatek, vagy balett/héber story time. :)
Annyi változás van a hétköznapjaimban, hogy hétfő-szerda-péntek-en iskolába járok. Ugyanoda, ahova az első évemben jártam. Az őszi félévben kipróbáltam egy másik sulit, de semmit nem tanítottak, alig foglalkoztunk úgy igazán az angollal. :( Emiatt döntöttem amellett, hogy visszajövök az első suliba.
Hétvégéken barátokkal vagyok, csavargok, vagy szimplán csak pihenek itthon :) Igen, ilyet is kell néha, egy hosszú hét után. :D
Decemberben voltam otthon kicsit, amit nagyon élveztem, bár fáradtabban jöttem vissza, mint ahogyan hazamentem. haha De azóta azt már sikerült kipihenni.
Sajnos bármennyire is próbálok összeszedni valamit, hogy mit csináltam szeptember óta, amit itt megemlítenék, semmi nem jut eszembe :(
Csak a legfrissebbekre emlékszem, azaz, hogy múlt hétvégén voltunk Virágékkal egy utazással kapcsolatos nyílt napon. Voltak érdekes s kevésbé érdekes kis előadások.
Most szombaton pedig túrázni mentünk egy londoni csapattal. :)
Itt van pár kép (sok nem saját kép, köszi a készítőknek :D ), ennek biztosan örültök, ha már túl sok olvasni valót nem is kaptatok. Az elrendezésért előre is bocsi, az nekem sosem ment jól. haha
![]() |
| Happy New Year! Boldog új év! :) |
![]() |
| Tesós karácsonyozás :) |
![]() |
| Raluval, mielőtt elköltözött Londonból... de azóta már újra itt van a barátnőm :) |
![]() |
| Túrázás kezdőpontja...világ teteje, és az egész terület legszelesebb pontja :( :D |
![]() |
| Virágom :) |
![]() |
| A miniszterelnök nyári szállása látható előttünk. :) |
![]() |
| Túzázás után... :D |
![]() |
| Virágom :) |
![]() |
| A csapat egy része |



Szép napokat, heteket mindenkinek!!
xx









Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése