2014. november 19., szerda

Christmas is coming...

A múltkor elfelejtettem említeni, hogy szerdán D. nem akart sem egyedül, sem anyuja, apuja segítségével vacsizni. Kis idő múlva odajött hozzám és megkínáltam, s tőlem elfogadta. Elég sokat evett a vacsorájából, szóval sikerült megetetni. Ezután apuka mondta, hogy indulás fürdeni, erre a kisdrága mondta, hogy nem. Kérdeztem, hogy velem jössz? S elindult velem. Apuka mondta, hogy oké, semmi gond. De nekem nem gond? Mondtam, hogy nem. :) Megoldom. Szóval velem vacsizott, fürdött. Mire a naggyal feljöttek, pizsamában, fogát megmosva várta őket a tündérem. :) Annyira jó érzés volt :)
Na, az előző bejegyzést ott hagytam abba, hogy nem volt fűtés-meleg víz. De aztán megszerelték csütörtökön, de még pénteken is jönnie kellett a szerelőknek, ezért apuka itthon dolgozott. Én felvettem a lánykákat, és itthon leadtam őket apukának. :) Csak este jöttek haza, mert elmentek a zsinagógába meg utána még dokihoz a lánykák miatt. (bőrükre kellett krém)
Szombaton Notting Hillbe mentünk ( London része). Gondolom mindenki tudja a Sztárom a párom c. filmet. Na az itt játszódik, annak az angol neve a Notting Hill :)
Lányokkal megbeszéltük, hogy elmegyünk oda egyszer, hát eljött a napja. Viszont előtte kötelezően megnéztük a filmet :)
Amikor odaértünk, csak ámultunk. Megbeszéltük, hogy ha egyszer sok pénzünk lesz, akkor lesz ott egy házunk. Csodaszép környék! Aztán bementünk a marketba. Nem is tudom hány utcányi hosszú market a Notting Hill-i market. Ruhától kezdve mindenféle-fajta ételen keresztül kézműves tárgyakig, minden megtalálható itt. Vikivel, a nagy piacos társammal megállapítottuk, hogy a kedvencünk eddig a Notting Hill-i, illetve a virágpiac :)


Notting Hill

Notting Hill
Notting Hill - lánykák

Notting Hill

Notting Hill Market - kajaaa :D

Notting Hill


Notting Hill Market - részlet

Notting Hill

Notting Hill - a képet kedves Viktóriának küldeném :) :*

Notting Hill - valamiért ez a ház nagyon megtetszett :)


A piacozás után el kellett mennünk az Oxford str-re, mert a lánykák is szerettek volna olcsóbban vásárolni a GAP-be, szóval ezt tűztük ki úti célul. Aznap lett volna egy tüzijáték, amit meg akartunk nézni, de sajna eleredt az eső. Szóval mindenki indult haza.
Oxford Street ... Christmas is coming *

Hostanyum mondta, hogy ha esetleg hamarabb hazajövök szombaton este, akkor szittelnék-e? Mondtam, hogy úgysem szeretnék sokáig elmaradni, mert másnap korán kell kelnem. Meg a csajok is szitteltek, szóval cuki voltam és itthon voltam már mielőtt hazaértek :)
Vasárnap a sulival és Szilvikével illetve Vikivel Stratford-Upon-Avonba mentünk. Cambridge után Stratford-Upon-Avon a másik kedvenc kis angol városkám. Teli van hangulatos kis utcácskákkal, tipikus angol épületekkel, házakkal. Minket annyira a múzeumok nem is érdekeltek, inkább csak gyönyörködtünk abban, amit kívülről láttunk. Találtunk egy karácsony boltot is, oda viszont bementünk. (hát persze, hogy bementünk :D )

Ha jól megnézed a képet, megtalálsz minket is ;) (képeket Vikivel lőttük, a kreációért pedig külön köszönet neki ;) )

A boltok... (köszi a montázst Viki :* )

Christmas shop ... 5 hét múlva Szenteste!!
Anne Hathaway - Shakespeare feleségének a háza :)

Stratford-Upon-Avon
Viki,Szilvi,én

Stratford-Upon-Avon

Stratford-Upon-Avon

Stratford-Upon-Avon
Imádom ezeket a típusú házakat, épületeket :)

Stratford-Upon-Avon

Stratford-Upon-Avon

Stratford-Upon-Avon

Stratford-Upon-Avon
Sajnálom, hogy nem láttuk kivilágítva... de azért na! Eléggé készülnek a karácsonyra! :D

Stratford-Upon-Avon


Stratford-Upon-Avon

Hellóóóóó :D

Miután visszaértünk, találkoztunk Nikivel GG-ben a Starbucksban. Lassan már törzshelyünknek mondhatnánk a Starbucksot, mert akárhányszor találkozunk, oda mindig bemegyünk egy forrócsoki-kávéra. :)
A hetem megint gyorsan elment. Szokásos rendben teltek a napjaim. Lányok bölcsibe, én suliba, különprogik. Semmi extra nem történt hétközben.
Szerdán este szittelnem kellett. Hazahoztam a bölcsiből a lánykákat, aztán vacsiidőig eljátszottak együtt, majd vacsi, fürdés, altatás. Szülők 10 körül értek haza. Csodálkoztam a csajszikon, mert még soha nem feküdtek velem aludni. Illetve délutáni alvás már volt, de az nem ugyanaz. S egy szó sem esett arról, hogy az anyukájuk, apukájuk. :) Hostanyum meg is jegyezte, hogy nem hiányzott a lányainak :( (természetesen poénkodott :) )
Csütörtökön suli után Nikit látogattam meg. Túl sokat nem voltam nála, de egy kicsit legalább tudtunk pletyizni illetve megnéztem, hol lakik, milyen családot szereztem neki hostmamim segítségével. :D
Pénteken hostmami itthon dolgozott, aztán mondta, hogy elmegy a lányokért, szóval nekem nem kellett kimozdulnom. Annyit kért, hogy addig segítsek a főzésben neki. Délutánra egy barátnőjét hívta meg a gyerekeivel, szóval fél5-5 után szabad voltam. Ezért elmentem a Westfield shopping centerbe, mert ott van egy Deichmann, gondoltam veszek magamnak valami jó csizmát. Sajna egyik sem volt jó, mindegyik törte volna a lábam, szóval üres kézzel, de egy fincsi karamellás muffinnal jöttem haza. (azt csak azért vettem, mert kicsit kikészített az eredménytelen cipő próbálgatás )
Képzeljezek el egy muffint, aminek a tetején kis karamell darabok vannak. Gondoltam én, ezért karamellás muffin a neve. Megvettem, s amíg az overgroundot vártam, megettem. Na az a pillanat, amikor beleharapsz és megérzed, hogy belül folyékony karamell van benne..... A legjobb érzés egy hosszú hét, nap után :)
Szombaton a Borough market volt kitűzve célul. :) Megint Vikivel értünk a leghamarabb oda. Mivel minden képet elküldtem neki, ezért sütött nekünk muffint a drágánk. Mmmm, csudafincsi volt! (Ha olvasod, kérünk minden hétvégére!! :) :* )

Felirat hozzáadása

Amikor odaértünk éhesen, csak pislogtunk, ahogy elénk tárult a sok stand, ahol mind sütiket, zöldségeket, gyümölcsöket, különböző típusú ételeket árultak. Mint kiderült, ez egy Food market!






Aztán összeszedtük Nikit, vele visszamentünk a piacra. Onnan elmentünk a Convent Gardenbe, ott is van piac. Az már annyira nem dobott fel minket, mert nagyon éhesek voltunk. Azzal az indokkal nem áltunk sorba (NAGYON hosszú sorba) a Borough Marketba, hogy a másikba is biztos lesz valami fincsi kajci. Hát nem volt ... Persze, eddig az összes Marketba lehetett valami kajcit kapni - még a virágpiacnál is - itt nem, amikor éhesek vagyunk...
Eldöntöttük, hogy mivel régen voltunk már Vapianoban, ezért ott fogunk vacsizni.
Onnan aztán mindenki ment haza, mert szombat révén elég sokan szitteltünk, közte én is :)
Vasárnap South Bank-hoz mentünk. Ez a neve a London Eye közelében lévő résznek. Ott van egy könyvpiac, azt mindenképp meg akartuk nézni Vikivel. Tipikusan, szokásunkhoz híven a másik irányba indultunk, nem arra, amerre a piac volt. (Hozzátenném, a térkép programom mutatta rosszul.) Már teljesen elbizonytalanodva álltunk egy kiállított térkép előtt, telefonunkat és a térképet figyelve, amikor egy pasi megszólított minket, hogy eltévedtünk?
Szerintem nagyon leríhatott az arcunkról :D
Megkérdeztük hát, hogy tudja-e merre van a könyvpiac. Én az esélytelenek nyugalmával tettem fel ezt a kérdést, gondoltam, miért tudná?! :)
Erre megkaptuk a választ, hogy eléggé rossz irányba indultunk. :D S elmagyarázta merre menjünk. Ahhoz, hogy visszajussunk, egy aluljárón keresztül kellett menünk. Oda egyedül én biztosan nem mennék, de így végigsétálni Vikivel, érdekes volt. Ezért jó "eltévedni" Londonban, mert kis gyöngyszemeket tud felfedezni az ember. :)
Graffitisek
Az aluljáró tele volt graffitikkel, illetve emberekkel, akik épp készítették őket. Tömény festék szag, félhomály, szép graffitik. :)


Mikor odaértünk a könyvpiachoz, rájöttünk, hogy tényleg igen rossz irányba indultunk el. :D
Aztán utána a közelben lévő Winter Festival-on (karácsonyi vásár) megebédeltünk, és mentünk az Oxford str-re.
Ott vettem magamnak egy cipőt, meg Vikivel vettünk sapit is. :)


A közeli Starbucksba beszéltük meg a tali Nikivel és Andival. Ehelyett a Sports Direct előtt sikerült felvenni őket, mert mint kiderült ugyanabban az időben mindegyikünk bent volt a SD-be. :D
Megittuk a szokásos forrócsoki-kávé kombinációnkat, aztán siettünk a Regent Str-re.
Az egész Regent Str. le volt zárva a kocsik-buszok elől, mert vasárnap 5-kor kapcsolták fel a karácsonyi fényeket.


Regent Street
Regent Street

South Bank - Winter Festival
Tömeg, karácsonyi zene, szállingózó hó .... helyett zuhogó eső!:( , karácsonyi hangulat... Csuda jó volt! :)
5-kor mindenki várta a fények felvillanását... pár perces késéssel aztán felkapcsolták, mindenki ujjongott... a háttérben tűzijátékot is láthattunk. :)
Elindultunk végig a Regent Str.-en, közben Viki meglátott egy bódét, ahol képet készítettek rólad ingyen. Gondoltuk, miért ne próbálnánk ki. :) Íme az eredmény...




Ezután elmentünk vissza a Winter Fest-re, hogy eszünk csokimázzal bevont sült almát illetve forralt borozunk.
Winter Festival
Ebből az lett, hogy Nikinek haza kellett sietnie, Vikivel mi csokival bevont nyers almát vettünk. (fincsi volt, de azért a másikra vágytunk...) és csak Andi ivott forralt bort. Itt vagy nem tudják milyen az IGAZI forralt bor, vagy csak annál a bódénál voltak bénák, ahol vette Andi az övét. Semmi fűszerezés nem volt... :(
*
*
A hétfő keddem a szokásos ütemben telt. Kedden este színházban voltam. Az operaház fantomját néztük meg. Nagyon jó volt, de azért a Mamma Mia nekem jobban tetszett. Lehet, hogy mert az vidámabb, vagy a színészek miatt. Nem tudom. De azért nem bántam meg, hogy elmentem. :)
Amikor vége lett, kicsit lassítottam a tempón és kiélveztem a hétköznap esti Londont  Csodaszép! Nem tudom elmondani elégszer, mennyire szeretek itt lenni és mennyire beleszerettem Londonba! :)
Hát röviden, tömören... ami nem is lett olyan rövid és tömör :D ... ez történt velem eddig :)
Itt minden és mindenki már karácsonyi lázban van.. Nincs olyan hely, ahol ne látna az ember valami kis dolgot, ami a karácsonyhoz kapcsolódik. A boltokban, kávézókban karácsonyi zene szól. Már csak a hó hiányzik az egész hangulathoz, de az időjárás a havazáshoz meleg, szóval arról lemondhatunk.
Ezer puszi :)
xx

2014. november 7., péntek

Majd' megfagytam...

A múlt héten, ahogy már említettem Half Term volt nekem a suliban, viszont a lánykáknak nem a bölcsiben. Szóval a napjaimat azzal töltöttem, hogy ruhát kerestem magamnak Halloweenra illetve meleg pulóvert arra az időre, ha hideg lesz már. Nem akartam 10-15 fontért jelmezt venni, amit valószínű nem veszek fel többet, vagy max még egyszer az idein kívül. Ezért kitaláltam, hogy boszi leszek. Mi sem egyszerűbb ennél, hisz fekete ruha kell, meg egy boszi kalap. Elindultam, hogy egy kis fekete rucit veszek. Nem tudom már hány boltban voltam, de sehol sem találtam olyat, ami tetszett (pedig most semmi extra elképzelésem nem volt, csak egy egyszerű fekete ruhát szerettem volna), vagy ami árban is megfelelt volna. Végül egy fekete topot vettem, illetve hoztam ki magammal fekete szoknyát. A kislányomnak van boszi jelmeze és a köpenye pont jó volt rám is, ezért azt estére pénteken kölcsön kértem. :) Illetve Viki vett nekem 5 fontért egy boszi kalapot.
Nagyon élveztem, hogy nem kell suliba mennem a héten. Jó gyorsan el is telt ez a hét.
Pénteken anyuka itthon dolgozott, s elment venni egy kis csokit a gyerekeknek, akik majd jöttek hozzánk beöltözve. Nem tudtam, hogy ők is "fogadják" a gyerekeket, ha tudtam volna, már előre megbeszéltük volna, hogy feldíszítjük a házat. Végül a csokik mellé vett egy lufit is, hogy ezzel jelezze, hozzánk is lehet jönni. Mondtam neki, hogy ha gondolja, valamit kitalálok az ajtóra. Mondta, hogy oké, rám bízza. Elment a lányokért, aztán átmentek egy barátjukhoz. Amikor hazaértek én már a feldíszített bejárattal vártam őket. Gyorsan felhasználtam mindent, ami itthon volt. A töklámpást a szomszéd kislány csinálta és hozta át nekünk :)


Jó sok gyerkőc kopogtatott be hozzánk csokiért :) Nagyon kis cukik voltak. Tök jó dolog ez a Halloweenozás. :) Aztán este összekaptam magam és mentem a csajokkal Camdenba bulizni. Niki mégis úgy döntött - mert szerdán visszaérkezett :) Juhúúúú! - , hogy eljön velünk egy kicsit. Ő is boszi lett, mert host anyum kalapját kölcsön kértem, így kettő volt nekem.


Íme a csapat :) Vicces volt, mert míg kerestük a szórakozóhelyet, többen is fotóztak minket, mintha olyan nagyon érdekesek lettünk volna :D (Tudom, be voltunk öltözve, de más is. Az utcán lévő emberek közül a 98 %-a ugyanígy be volt öltözve, szóval na... sztárok voltunk :D ) Sőt, odajött egy csaj hozzánk, hogy lefotózhatja-e az anyukáját ( ?? én annak néztem) velünk, mert az nem a megszokott kép lenne :D Szóval vicces volt.
Aztán bementünk az előre kinézett helyre. Ott táncoltunk sokat, aztán 2 körül hazaindultunk. Vártuk az éjszakai buszt, ami engem GG-ig elvitt, de onnan még át kellett szállnom egy másikra is, meg Nikinek is. Viszont nekem olyan buszom nem jött, amivel ne kellett volna kb fél órát még buszoznom ( 10 perc helyett) és az is csak messzebb rakott volna le. Ezért úgy döntöttem, hogy hazasétálok. Nincsen messze, meg már ezerszer jártam ezen a szakaszon, és jó idő volt. Annyira jó idő volt, hogy egy ujjatlan felső, egy pulcsi és a szoknyám volt rajtam egy neylon harisnyával. Azért ahogy gyalogoltam hazafele, nem mentem sehol a házak tövébe és jártattam a szemem minden felé. 2 percre a házunktól egyszer csak egy rókát láttam magam előtt átfutni egyik oldalról a másikra. Na, akkor gondoltam, hogy marha jó, most mit tudok csinálni, ha odajön hozzám. Eszembe jutott, hogy van egy kis kaja a táskámban. Szóval kigondoltam, hogy ha odajönne hozzám, akkor eldobom messze a kajcit és amíg odaszalad érte, meg megeszi, addig tempósan hazamegyek. Szerencsére nem jött oda hozzám és rendben hazaértem. Amikor másnak apukának meséltem, mondta, hogy óóóó, nem kell a rókáktól félni :D Na mondom köszi ... :D
Szombaton lightos napot terveztünk. Nikivel 2 körül bementünk a Tower Bridgehez és csak sétálgattunk. Este szittelnem kellett, szóval időben jöttünk is vissza és egy kicsit nálam maradt. Anyukát kérdeztem, hogy gond lenne-e, ha Niki átjönne. Mondta, hogy nem, nyugodtan jöhet! :) Szóval itt volt :)
Vasárnap piacozást terveztünk, de nem lett belőle semmi, mert esett az eső, aztán amikor meg elállt, akkor meg mire odataláltunk, már bezárt :D Mindegy, majd legközelebb :D
Ehelyett csavarogtunk a London Eye, Big Ben, Trafalgar Square környékén.
Hétfőn a lánykáimnak nem volt bölcsi, szóval állatkertbe mentünk. Sajna a túránk végére eleredt az eső, de azért jó volt. :) Megkaptam a kártyámat, amivel ingyenesen bemehetek :) Mikor hazaértünk, mondtam a lányoknak, hogy akkor indulás aludni. Tudni kell, hogy S. soha nem alszik délután. Itt nem szokás a bölcsibe sem és itthon sem. (Bocsánat, de a bölcsibe nem normálisak, hogy bírják?! :O ) Itthon általában azért nem, mert hétvégén nincsenek itthon, és általában a kocsiban elalszik hazafele. Aztán S. elkezdte mondani nekem, hogy de én nem akarok aludniiiii - közben meg gyalogolt fel a lépcsőn és befeküdt az ágyába :D - Mind a ketten jó nagyot aludtak, aztán utána még kicsit játszottuk együtt és a szülők már haza is értek.
Kedden már újra suli volt. Annyira elfáradtam a hétfőbe, hogy kedden reggel nem éreztem magam túl jól. Azt hittem beteg leszek, de aztán jobban lettem.
A héten lehűlt az idő és tipikusan mindig akkor eredt meg az eső, amikor a lányokat fél 4-kor felvettem. :D
Szerdán elmentünk csajszikkal este, munka után a Primrose Hill-re tűzijátékot nézni. Angliában november 5-én mindig van tűzijáték, mert ezt az estét Guy Fawkes Night-nak hívják.
Roppan hideg volt, szóval anyuka mondta, hogy kölcsön adja a kabátját nekem. Szerinte az övé sokkal melegebb volt, mint az enyém :D Hát elfogadtam :)
Amit vettem múltkor csizmát magamnak a Sports Directba, abban mentem. Viszont Niki mondta, hogy az egyik felének a sarka lejött. Szóval pénteken vissza is vittem, mert eddig kb csak 4-5x volt rajtam.
Csütörtökön a suliban csokikat kóstoltunk megint, mert Lucila Barcelonában volt munka miatt és hozott nekünk egy kicsit. Van egy csokiboltja, a Vioko és ezért. De sajna csak Barcelonában van és nem szállítanak Londonba sem :( Én az otthoni macaronokat nem szeretem, mert marcipán ízű, de ez, az övé... Csudafinom!!

Ja, szerdán takarítást után vásárolgattam kicsit, mert anyuka kedd este mondta, hogy nyomtatott nekem is egy utalványt, ami az új kollekcióra érvényes és -40%-t ér :) Vettem is pulcsikat meg egy szuper puha nagyon szép sálat. A lánykák már le is csaptak rá, hogy ők is venni fognak ilyet. :D
Amikor hazaértem szerdán az esti program után, apuka azzal fogadott, hogy tönkrement a boiler, se fűtés, se melegvíz. Szóval kaptam még egy takarót, meg mindenki felöltözött melegen éjszakára. Annyi melegvíz még szerencsére volt, hogy le tudtam fürdeni. Csütörtökön a lakásban a kis melegítő (nem jut eszembe a neve :D ) segítségével nem fagytunk meg, de azért na! Nem volt elég ahhoz, hogy ne kelljen pulcsiba lenni. Valamit csinált vele a szerelő, de nem fejezete be rendesen, szóval pénteken is jönnie kellett. Most már szerencsére meleg van és melegvíz is van. Beszéltük anyukával, hogy pont a leghidegebb napon kellett tönkremennie. Persze nem akkor, amikor múlt pénteken 20 fok volt éjszaka is kb. Na mindegy. :)

Most láttam a neten a kedvenc reklámom, és jöttem rá, hogy ez a bolt itt van Londonba, és mennyire szeretem. :)


Ez meg a tavalyi, ez is olyan cukiii:



Nem sokára karácsoooony!! :) Nagyon várom már :) Itt szombat óta szinte minden karácsonyi díszben pompázik. Érdekes volt látni, hogy Halloween előtt minden arról szólt, egy nappal utána meg már átváltottak a karácsonyi díszekre. :D

Megjött otthonról a csomagom is végre, amit anyáék küldtek :)


Aranyos volt a kislány, tegnap megkérdezte, hogy miért vagyok itt minden nap? :) S hogy nekem miért nincs otthonom? :D De nem úgy kérdezte, hogy zavarnám, és menjek haza; csak nem tudta hova tenni ezt a dolgot :D

xx