A szülők nagyon segítőkészek, bármire szükségem van, csak szólnom kell és segítenek. A gyerekek tegnap még bátortalanok voltak, de ma már közvetlenebbek. :)♡
S. beszél csak, D. (a kisebbik) még nem. Ma megmondta az anyukájának, hogy "Don't! You don't help me! Sophia will help me!" ("Nem, ne Te segíts, hanem a Sophia!") :)
Tegnap, amikor megérkeztünk beszélgettünk kicsit és vacsoráztunk. Aztán a szülők a gyerekeket lefürdették-elaltatták. Utána még beszélgettünk, aztán elköszöntünk és jöttem skypeozni a családommal.
Az éjszakám elég furcsa volt, többször felkeltem. Főleg, hogy itt van mellettem a gyerekszoba és S. fél 6-kor szólt az apukájának. (Hurrá! :( :D )
De aztán vissza tudtam aludni.
A mai nap abból állt, hogy elmentek délelőtt vendégekhez. Majd délután hozzánk jöttek vendégek.
Amikor megérkeztek, D. odajött hozzám, én voltam neki a biztos pont. Ez nagyon jól esett! :) (Apuka az ismerős apukával beszélgetett, anyuka pedig a kajcit készítette.)
Nekem a délelőttöm és a délutánom szabad volt. Közte pedig voltunk vásárolni az anyukával illetve játszottam a gyerekekkel, segítettem a szülőknek, ha kellett valamit.
Ma este már én meséltem a lefekvés előtt, mert ezt szerette volna S. Nagyon cuki volt, ahogy megkért rá.
Megbeszéltük N-nel, hogy holnap együtt visszük S-t bölcsibe, így meg tudja mutatni, hogy melyik busz, meg merre kell menni. Aztán majd nekem kell 2-re érte mennem. D-t apuka viszi a munkahelyi bölcsibe, hogy könnyebben megszokjam a dolgokat.
Ha tudok, teszek fel képeket is. Most már nincs kedvem próbálgatni, mert valamiért a telefonom sztrájkol és nem engedi, hogy áttegyem a gépemre. :D Nekem pedig holnap korán kell kelnem, mert 7:45-kor indulás.
![]() |
| Golders Green Station - double decker :))) |
Na puszi mindenkinek ;)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése